2013. január 8., kedd

Király Annamáriával és Szabados Ibolyával erősíthet a balmazújvárosi női kézilabdaklub!


Interjú a Kovács Pál-díjas Melkó Károllyal


„A szívemben is Balmazújváros van” – mondja Melkó Károly, Kovács Pál-díjas edző. Az általa edzett megyei bajnok női kézilabdacsapata kapta a város önkormányzatától 2012-ben a „Balmazújváros Sportjáért” címet. A tervek szerint ez lesz utolsó idény a megyei bajnokságban, amelyet már jól érzékelhetően kinőtt az együttes, miután Király Sándor, a férfi klub támogatója, rendezvénycsarnokot épít a Kastélykert utcában. Így 1999 után újra NB II-es női csapata lehet Balmazújvárosnak. A teljes beszélgetés az alábbi videót elindítva hallgatható meg.



- Tréningruha vagy öltöny?
- Gondolom, az edzői öltözékre utal…

- Nem egészen erre gondoltam, hanem sokkal inkább arra, hogy az elmúlt két-három hónapban többször is elegáns öltözetre volt szüksége. Előbb október 23-án, amikor a megyei közgyűléstől átvette a Kovács Pál-díjat, majd pedig december 12-én az ön által edzett női kézilabdacsapat kapta 2012-ben a „Balmazújváros Sportjáért” díjat.
- Sőt, január 10-én a Megyeházán a Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán tagintézménye megkapja a legeredményesebb „Jó tanuló, jó sportoló” címet, amit annak az iskolának ítélnek oda, ahonnan a megye legtöbb jó tanuló, jó sportoló díjazottja kikerül. Szerencsére annyi jó eredményünk volt az elmúlt években, hogy a tavalyi esztendő után ismét mi nyertünk. Hogy a kérdésre is válaszoljak, inkább tréningruha, de ilyen eseményeken nagyon szívesen veszek öltönyt, mert ez a mi munkánknak az elismerését jelenti.

- Azt javaslom, haladjunk időrendben. Meglepte, hogy önnek ítélték a Kovács Pál-díjat?
- Meglepett, nem számítottam rá, de annál nagyobb örömmel vettem át. Úgy gondolom, ez a díj eddigi pályafutásom csúcsát jelenti, bár remélem, lesznek még eredményeim, és kaphatok esetleg még elismerést. Úgy gondolom, hogy ez a kitűntetés nem csak nekem szólt, hanem azoknak köszönhetem, akiktől tanulhattam, hál’ Istennek, nagyon sok jó mesterem, tanárom volt. Köszönhetem azoknak, akiket taníthattam, és persze azoknak is, akik felfigyeltek a munkámra, és méltónak találtak erre az elismerésre.

- Különös érzés tölthette el akkor, amikor 2012. december 12-én a díjátadó ceremónián részt vett, hiszen azt a díjat kapta meg a női kézilabdacsapat, amelyet ön 2004-ben átvehetett. Mennyire érzi ezt a díjat a magáénak?
- A munka nyilvánvalóan közös, de annak örültem, hogy végre a lányokat ismerték el. Sokan mondták, hogy érett már a csapatnak ez a kitüntetés. Ebből a jutalomból közösen elfogyasztottunk egy vacsorát. Azt gondolom, hogy ez most teljes egészében a csapat kitüntetése volt.

- Ha szeretném valamihez ezt a szituációt hasonlítani, akkor azt mondanám, hogy 2004-ben a feltalálót ismerték el, most pedig a találmányát.
- Nem igazán tartom számon ezeket a díjakat. Csináltam magamnak egy összegzésfélét az elmúlt évben, de ezt is csak azért, hogy, ha kérik, akkor tudjak erről nyilatkozni. Viszont, ha a tanítványaimat ismerik el, azt nagyon jó szívvel veszem, és nagyon örülök ennek.

- Ezt a kitűntetést a női kézilabdacsapat megyei bajnokságban elért bajnoki címe eredményezte. Ne menjünk el emellett szó nélkül, hiszen nagyon sok nehézséggel küzdenek. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor látjuk, hogy rendre a dobogón végeztek. Erre az évre érett össze ez a gárda annyira, hogy sikerült ezt a bajnoki címet bezsebelni?
- Nagyon fiatal a csapat, a legidősebb játékosom is 88-ban született, a keret zöme viszont 1998-99-es születésű. Mind fizikálisan, mind pedig mentálisan most érettek meg a lányok a bajnoki címre. Korábban nem minden posztra volt megfelelő választás. A keret ma már 18-20 főből áll. Minden mérkőzésen 10-15 percenként cserélem a játékosokat, hogy mindenki elegendő lehetőséget kapjon.

- Eredményes fél szezont tudhat maga mögött ebben az idényben is klub, hiszen toronymagasan vezeti a tabellát. Innen már kötelező behúzni a bajnoki címet?
- Nagyon szeretnénk. Azt szokták mondani, hogy a labda kerek. A legsoványabb győzelmünk is egy létavértesi hétgólos siker volt, de sokan fenik ránk a fogukat. Decemberben játszottunk egy jótékonysági tornán, ahol a Nagyhegyes, akit idehaza 17 góllal vertünk meg, annyira felszívta magát ellenünk, hogy legyőztek bennünket. Ennek ellenére egyébként megnyertük a tornát. Nem lesz sétagalopp a második félév, de ha jól sikerül a felkészülésünk, és elkerülnek bennünket a sérülések, akkor ezt a bajnokságot ekkora előnnyel be kell tudni húznia a csapatnak.

- Nyáron volt lehetőségük edzőtáborban is készülni. Lesz erre módjuk most, a téli szünetben is? Hiszen teremgondok vannak Balmazújvárosban, ezt mindenki számára ismert tény.
- Sajnos most nem terem-, hanem öltözőgondok vannak, ugyanis a sportcsarnok kiszolgálóhelyiségeit felújítják. A játékosok már kénytelenek otthon átöltözni. Tavaly még nagyobb probléma volt, mert akkor a csarnokot újították fel, így edzeni nem tudtunk. Ez persze a kisebbik rossz.

- Az sem egy szabványos méretű kézilabdapálya.
- Így van, ez csak egy 15-ször 30 méteres pálya. Tehát óriási hendikeppel indulunk a többi csapathoz képest. Edzőtáborba télen nem szoktunk menni. Ha a költségvetésünk egy kicsit nagyobb lenne, akkor talán a téli edzőtáborra is jutna pénz. Így majd az edzéseken végzett munka és edzőmérkőzéseknek az erőssége fogja meghatározni, hogy milyen formába fogunk lendülni a tavaszi rajtra.

- Mekkora hátrányt jelent az, hogy Balmazújvárosban még nincs szabványos kézilabdacsarnok, és így hazai mérkőzéseiket egy bitumenes pályán rendezik?
- Nagyon nagy hátrányt jelent. Ezt akkor lehet lemérni, amikor elmegyünk edzőtáborba, és felüdülést jelent egy normális pályán, jó időjárási körülmények között készülni és játszani. Olyan gyakorlatokat tudunk végezni, amelyeket a betonon vagy egy 15-ször 30-as, netalán egy 12-szer 24 méteres pályán nem.

- Ez mérkőzéseken is megmutatkozik? Nem tudják a játékosok mérkőzésszituációban úgy széthúzni a falat, amennyire azt kellene?
- Természetesen. Sokat edzünk a benti teremben, és amikor kimegyünk az első szabadtéri meccsünkre, akkor látszik, hogy nem szélesen játszunk, hanem összetömörülünk. Elég sok ziccert hagyunk ki szélről. Ez nem csak a játékos hibája, hiszen nem tudja éles szögből a kapralövést gyakorolni. A kis teremben nem lehet olyan gyakorlatokat végezni, mint egy szabványos pályán. Ezek tehát megmutatkoznak, különösen a szezon elején. Aztán, ahogy telik az idő, átlendülünk ezen, főleg fejben, utána már annyira nem érezzük ennek hátrányát.

- Szeretnék most egy idézetet felolvasni. „Változás történt a játékosok összetételében. Ketten, Dudás Judit és Kányási Beáta, távoztak a csapattól. Örömömre szolgál viszont, hogy Gám Annamária hazatért Dániából, és így újra erősítheti a csapatot.”. Tudja, hogy mikor nyilatkozta ezt a balmazújvárosi lapnak?
- Nagyon régen lehetett, körülbelül 10 éve, ha nem több.

- Tudja, hogy miért citáltam ezt a néhány sort ide?
- Nem.

- 1998-99-es szezonban játszott utoljára NB II.-es mérkőzést a balmazújvárosi női kézilabdacsapat, miután 1999-től kezdődően csak csarnokban lehetett harmadosztályú mérkőzéseket rendezni. 1999 szeptemberében, amikor ez a nyilatkozta megjelent a Balmazújváros című lapban, már a megyei bajnokságban szerepelt a klub.
- Most már emlékszem, igen. Azért kényszerültünk visszalépni, mert nem lehetett szabadtéren játszani. Annak nem láttuk értelmét, hogy elvándoroljunk Hajdúböszörménybe vagy máshova. Ezért döntött úgy a vezetőség, hogy visszalépteti a csapatot.

- Tételezzük föl, hogy a csapat megnyeri a megyei bajnokságot, elvileg őszre már a technikai feltételek is adottak lesznek az NB II-es szerepléshez. De biztosítva lesznek-e az anyagiak?
- Ez egy nagyon nehéz kérdés. Eddig az önkormányzat támogatott bennünket, amit ezúton is köszönünk, bár egy felnőtt csapat számára 700 ezer forint nagyon kicsi összeg. Sajnos ehhez nem tudtunk szponzori pénzeket hozzátenni. Néha sikeresen pályáztunk, így tudtunk még egy kis pénzt szerezni. Olyan kevésből éltünk, hogy a meccsek után nem tudtam egy kólát venni a játékosoknak. Király Sándor a nyáron átveszi a csapatot. Azt ígérte, hogy biztosítja az anyagi feltételeket. Újdonság, hogy sikerült támogatást szereznünk a társasági adókedvezmények (TAO) révén. Nem volt könnyű, mert, bár a kezdeményezés nagyon jó, a sikerességhez kapcsolatok is szükségesek. Ebből, valamint Király Sándor és az önkormányzat támogatásából egy stabil NB II-es pénzügyi hátteret lehet biztosítani. Ha ez megvan, esetleg még erősíteni is tudunk, akkor nekivághatunk az NB II-es bajnokságnak is.

- Ne ébredjünk még fel ebből az álomból, azt javaslom. Nemrégiben volt szerencsém látni a Füzesabony-Ózd NB II-es kézilabda mérkőzést. Az ózdiak egy hasonló életkorú csapattal rendelkeznek, mint Balmazújváros. A játékukat látva arra gondoltam, hogy velük biztosan felvenné a versenyt az együttes. Mire lenne képes ez a gárda a magasabb osztályban, hiszen azt azért tudjuk, hogy az NB II. második fele és a megyei bajnokság dobogósai között játéktudásban nincs jelentős különbség.
- Játék- és sportvezetők, edzők azt mondták nekem, hogy a csapatom az NB II-ben a dobogóért küzdhetne. Ezt egy kicsit mindig kétkedve fogadom, mert azért az NB II és a megyei bajnokság között van különbség. Szerintük a védekezésünkkel, a gyorsaságunkkal sok csapatot meg tudnánk szorítani a harmadosztályban is. Úgy gondolom, hogy valahol a kettő között van az igazság, tehát a középmezőnyben végeznénk ezzel a játékosállománnyal. Ha esetleg tudnánk erősíteni olyan játékosokkal, akik jelen pillanatban Újvároson vannak - Szabados Ibolyára és Király Annamáriára gondolok -, komolyabb céljaink is lehetnének. Nagyon szeretném, ha ők visszajönnének. Ez egy ütőképes csapat lehet. De nagyon számítok a fiatalokra is, akik most nyolcadik osztályosok, és ha maradnak jövőre is, sokat fognak erősödni, tanulni. Ők lehetnek az igazi erősségei majd a csapatnak.

- Nem ön az illetékes a csarnok ügyében, de azt biztosan tudja, milyen paraméterekkel fog rendelkezni ez a csarnok?
- Keveset tudok erről, de ez egy szabványos sportcsarnok lesz, különböző kiszolgáló létesítményekkel. A csarnokban körülbelül 1000 fő foglalhat helyet. Ez egy multifunkciós rendezvénycsarnok lesz, tehát nem csak sport célokat fog szolgálni, hanem konferenciáknak, szalagavatóknak és koncerteknek is otthona lehet. De ahogy Király Sándort ismerem, ez a sport és a kézilabda fellegvára lesz, és onnantól már csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk megtölteni élettel.

- És ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő idény elejére el is fog készülni.
- Én is úgy tudom, hogy május körül kész lesz a csarnok. Ha így lesz, az azt jelenti, hogy szeptemberben már ott kezdhetik a kézilabdacsapatok a következő szezont.

- Jelenthet ez a csarnok perspektívát azoknak a játékosoknak, akik ennek hiánya miatt morzsolódnak le?
- Azt gondolom, hogy a lemorzsolódás egyik oka ez volt. A másik pedig az, hogy nagyon sokan Debrecenben tanulnak tovább, és nem tudják összeegyeztetni a tanulmányaikat a sporttal. De, ha van egy ilyen motivációs bázis, azaz hogy egy szép csarnokban edzhet, és közönség előtt játszhat, akkor ez motiváló erő lesz, kitartást ad a játékosoknak.

- Beszéltünk már a múltról, arról az időszakról, amikor az 1999-ben a megyei bajnokságra nevezett a klub. Ön néhány évvel az előtt, 1996-ban vette át a női csapatot. Fel tudja idézni, hogy milyen körülmények között vette át a csapatot?
- Szabó Miklós, az egyesület elnöke, aki már akkor is betöltötte ezt a funkciót, Halász Ferenc távozása után szólt nekem, hogy a csapat edző nélkül maradt, és megkérdezte, hogy átvenném-e az együttest. Az elnök akkor ideiglenes megoldásra gondolt, de végül maradtam, olyannyira, hogy ma is én edzem a lányokat. Nehezen indultunk, mert szokatlan volt, hogy egy felnőtt csapatot irányítottam, hiszen korábban az utánpótlásban dolgoztam. Azóta már sok tapasztalatot szereztem. Később már azok a játékosokkal dolgozhattam, akiket én neveltem. Ők is tudták, hogy mik az elvárásaim, és mire számíthatnak tőlem. Mára már annyi meccs van a hátam mögött, hogy rutinos edzőnek számítok.

- Azért kérdeztem, mert amíg hallgattam, összeszámoltam, hogy 16 éve edzi a balmazújvárosi kézilabdás lányokat. És azóta folyamatosan problémák vannak a csapat körül. Egy kissé mostohagyermekként kezelték mindig a szakosztályt a városban. Soha nem fordult meg a fejében, hogy elege van a szélmalomharcból, a bitumenpályából, és máshol, magasabb osztályban vállal munkát?
- De, sokszor megfordult a fejemben, éppen amiatt, hogy sokszor kilátástalannak éreztem az egészet.

- Mi tartotta itt?
- A tanítványaim. A Játékosaim, akik egyben a tanítványaim voltak. Lehet volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy befejezem, de mindig aludtam rá egyet, és visszamentem. Rájöttem, hogy nem gondoltam igazán sohasem komolyan a lemondást. Nehéz pillanatok közé tartozik például az az eset is, amikor mérkőzés után nem tudok egy kólát venni a csapattagoknak. Sőt, volt olyan mérkőzés, hogy a gyerekeknek nem volt egységes szerelése, tehát kétféle szerelésben játszottunk, miközben tudom, hogy vannak olyan csapatok, ahol négy-öt garnitúra is van. A pénztelenség mellett olyan helyzet is előállt, hogy nem volt elég játékos, arról az állandó problémáról nem is beszélve, hogy pálya sincs. De az eredmények mindig túllendítettek a nehézségeket. Másrészt pedig szeretem is azt, amit csinálok, hiszen az életem részévé vált. És persze a problémák miatt egy kicsit meg is kérgesedik az ember, és sokszor az motoszkált bennem, hogy csak azért is megmutatom, hogy mindezek ellenére meg tudjuk csinálni.

- Voltak konkrét megkeresések is?
- Voltak. Kerestek például a helyi férficsapattól. Nem is olyan régen Hajdúböszörménybe hívtak edzősködni. Szóval voltak lehetőségek, de mindig maradtam a csapatnál.

- Abban, hogy maradt, szerepe volt a lokálpatriotizmusnak is?
- Valószínűleg, noha én debreceni vagyok. Érdekes például az a szituáció, amikor debreceni csapat ellen játszunk. Én akkor „hajrá Újváros”-t mondok. És már így is érzek. Nekem már a szívemben is Balmazújváros van.

- Debrecenben született, a Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett. Több éve viszont Balmazújvárosban él, a Kalmár Zoltán tagintézmény pedagógusa. Megszerette Balmazújvárost?
- Igen, abszolút. Igazából nem terveztünk ennyi időre, mikor ide jöttünk a feleségemmel tanítani. Azt gondoltuk, hogy egy pár évet maradunk, és aztán valószínűleg visszamegyünk Debrecenbe. Megszoktuk, megszerettük ezt a várost. Jól érezzük magunkat. A tanítványok, az iskola, a kollégák és persze az eredmények arra sarkalltak bennünket, hogy maradjunk. Én most már nem azt mondom, hogy debreceni vagyok, hanem hogy balmazújvárosi.

- Ha nyáron összefutunk a városban, és megkérdezem öntől, hogy mi újság a csapattal, akkor arra szíve szerint mit válaszolna?
- Azt szeretném válaszolni, hogy örömmel jelenthetjük, hogy megnyertük a megyei bajnokságot, veretlenül. Ez azt jelenti, hogy feljutottunk az NB II-be, az edzéseinket már a csarnokban tartjuk, heti négy alkalommal. Egy mentálisan is megerősödött, jól sikerült edzőtáborból hazatért csapattal, esetleg egy-két új arccal, jó hangulatú edzésekkel készülünk az NB II-re.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése